Ez az eset még tavaly nyáron történt. Legbuzgóbb Jehova Tanúja családtagomnak akkoriban volt egy olyan utálatos szokása, ami Jehova Tanúira nagyon is jellemző: hiába mondod neki, hogy téged ez nem érdekel, ő azért is csak mondja, mondja, mondja... Szóval naponta hallgatni kényszerültem részleteket az Őrtorony Zrt. kiadványaiból.

Egyik nap egy történetet olvasott fel Tanú családtagom, ami így kezdődött: "Radzsiv egy eldugott kis faluban él India északi részén." Azt hittem rosszul hallok. Megkértem olvassa el újra, mit mondott, hol él a kisfiú? Újra csak azt olvasta: egy eldugott indiai kis faluban...

Komolyan nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Próbáltam rávilágítani, hogy ennyi erővel így is kezdődhetne: egyszer volt, hol nem volt, valahol az Óperenciás tengeren is túl...
A röhejes az volt, hogy ezután még felolvasott több, ehhez hasonló történetet. A legmegdöbbentőbb pedig az volt, mikor megkérdeztem, hogy miből olvassa ezt. Nem volt más, mint a Jehova Tanúi 2013-as évkönyve.
Egy évkönyv.
Amiben elvileg valós statisztikai adatokat közölnek. Nem azért, de ahol ilyen meséket olvasok, ott a "valós" statisztikákra is elkezdek gyanakodni, hogy azok vajon nem holmi mesés számok-e.
Amúgy a statisztika is olyan, hogy... Mint van a TV-ben is ez a telefonáljanak, kinek mi a véleménye erről vagy arról, aztán a végén adnak egy százalékos adatot, ami azt jelenti, hogy ha csak hárman szavaznak, akkor is megvan a statisztika, nem kell 300-an szavazniuk. Nálam okosabbak ezt jobban értik, meg jobban el tudnák magyarázni, hogy miért ne kábuljunk el az ilyen statisztikáktól. De ahogy hallottam ráadásul tényleg hamisítják ezeket az adatokat a kedves testvérek, szóval... Nálunk is volt családban, hogy egyik családtagom járt prédikálni és aztán azt az óraszámot megosztotta egy másik családtagommal. De nem csak ők csinálnak ilyet, sőt, ennél cifrábbakat művelnek egyesek, úgyhogy a hiteles statisztikáról ennyit.

De a lényeg most amúgy is ezeken a mesés történeteken van. Ezt amúgy már kiskoromban is megfigyeltem gyerek fejjel. A legtöbb történet olyan, hogy szinte bárki bármikor kiráz egy hasonlót a kisujjából.

Na meg volt még az a történet is, amiről máshol is olvastam, a repülőszerencsétlenséges. Hogy belecsapódott egy repülő egy háromszintes épületbe és a lényeg az volt, hogy laktak ott Jehova Tanúi.
De épp gyülekezetben voltak.
Bár elvesztettek mindent, de az életük megmaradt, sőt utána a testvérek gyorsan adományoztak nekik dolgokat.
Ez elvileg egy buzdító történet akart lenni, én ennek ellenére nem lelkesedtem be tőle. Egyrészt, amit sokan mások is sérelmeztek, hogy a történetben ott a rengeteg halott, a repülőn utazók, illetve az otthonukban tartózkodók, de velük egy rövid részvét erejéig sem foglalkozik a történet. Arról nem is beszélve, hogy lehet utaztak a repülőn is Tanúk, velük mi van? Másrészt bármilyen más közösség is össze szokott fogni, ha történik valami nagyobb szerencsétlenség valamelyik tagjával, szóval megint nem tudtak lenyűgözni. Érdekes még azon is elgondolkodni, hogy valószínűleg nem ők voltak az egyetlenek, akik a szerencsétlenség időpontjában épp nem tartózkodtak otthon, szóval akkor azokat, akik épp nem voltak otthon, azokat is ugyanúgy megvédte a saját istenük. Sőt, el tudom képzelni, hogy volt köztük olyan is, aki nem is hisz semmilyen istenben és valami miatt nem tartózkodott otthon.
Bele lehet beszélni bármelyik tragédiába, hogy Sátán miatt halt meg ez vagy az, meg azt is, hogy az istene mentette meg ezt vagy azt. Minden csak nézőpont kérdése.

Volt egy másik történet, amiben egy zimbabwei fiú elkezdett járni Jehova Tanúi közé, "annak ellenére, hogy a nagymamája hevesen ellenezte". A Biblia azt írja, hogy tiszteld apádat és anyádat. Ennek a fiúnak meghaltak a szülei még kiskorában ezért a nagymamája nevelte már jó 9 éve. A fiú ezt azzal hálálta meg, hogy makacsul ragaszkodott ahhoz a bogárhoz, amit apja ültetett a fülébe halála előtt, miszerint a könyvek, amiket a fiúra hagyott, elvezetik majd az igaz egyházhoz. Nekem kicsit sántít a dolog. Ha az apja tanú volt, miért nem tanította a fiát? De nem csak nem tanította, de még az "igaz egyház" nevét sem mondta meg a fiúnak! Most akkor ez hogy van? Vagy titokzatoskodni szeretett volna az öreg? Vagy túl sok kalandfilmet nézett és azért hagyta ilyen homályba a gyereket? Érdekes... :s A lényeg, hogy mikor a nagyi vesztére összetalálkozott egy testvérnővel és elpanaszolta neki, hogy mit olvas a fiú, a testvérnő sunyi mód kapott az alkalmon és behálózta a fiút, aki egyből elkezdett járni a gyülekezetbe, annak ellenére, hogy az, aki anyja helyett anyja, apja helyett apja volt, ezt hevesen ellenezte. A fiú azóta már meg is keresztelkedett. Ez tudjátok mit jelent? A történet erről nem szól, de épp ezért gondolni való, hogy a nagymamával, aki felnevelte és nagymama lévén valószínűleg már idős és beteg, megszakadt a fiú kapcsolata. Hiszen egy hithű tanú nem ápol kapcsolatot világiakkal, még akkor sem, ha az öreg és beteg nagyija az illető. Persze nem lehet teljesen elítélni a gyereket. A történetben leírják miért ragaszkodott annyira ehhez a valláshoz a fiú. Kisgyerekként vesztette el a szüleit és ahogy írják: "már nagyon várja a feltámadás időszakát, amikor újra együtt lehet a szüleivel."

Nagyon sok ilyen történet van az évkönyvben, amik közül nekem egy sem tűnt hitelesnek. Én is ki tudok ilyeneket találni. Például:
2011 március 20-án egy eldugott kis faluban Jan arra kérte családját, hogy ne menjenek a gyülekezetbe, nagyon rossz előérzete van. Ám Jan-t "világi" lévén nem hallgatta meg családja, könyörgése ellenére útra keltek. 2 órával később a rendőrség kopogtatott Jan-ék ajtaján. Útközben a család szörnyű balesetet szenvedett, mindannyian azonnal életüket vesztették a helyszínen.

Vagy: 2009-ben egy őszi napon Németországban Hans-Jürgen aznap is arra kérte édesanyját, ne menjen prédikálni, félti őt, nem szeretné, hogy baja essen. Az édesanya a szokásos módon: "Jehova vigyáz rám", reagált fia aggodalmára. 3 órával később a rendőrség csöngetett Hans-Jürgenék lakásán. A közeli parkban egy ámokfutó lövöldözni kezdett, több emberrel is végzett, mielőtt elkapták. Köztük Hans-Jürgen édesanyjával is.

Vagy: Egy európai városkában, egy késő téli délután Julia szokásához híven az utcákat rótta céltalanul. Egyszer csak egy templom előtt találta magát. Mindig is vonzották a templomok, mindig be szeretett volna menni beléjük, ám nem volt hívő, sosem vitte senki templomba, nem tudta hogy kell ott viselkedni és különben is, úgy érezte nem oda való. De akárhányszor templom közelében járt, valami sóvárgást érzett, valami hívta, úgy érezte be kell mennie. Most úgy döntött történjen bármi, ő ide bemegy! Remegő lábakkal lépkedett fel a lépcsőkön. Halkan ment, mint egy kisegér. Bekukucskált, nem látott bent senkit. Ettől megkönnyebbült, így ha bemegy és nem viselkedik úgy, ahogy egy templomban illik, legalább nem látja senki. Bement, megtalálta a szenteltvíz tartókat, belemártotta ujjait és keresztet vetett, ahogy a filmekben látta. Aztán leült az üres padsorok egyikébe. Mérhetetlen csend és nyugalom vette körül, olyan amire a lelke már régóta áhítozott. Elmerült ebben a csodálatos nyugalomban. Nem is tudta mennyi idő telt így el, mikor valaki megkocogtatta a vállát. Julia rémülten nézett fel az illetőre, de aztán látta, hogy a pap az. A pap megkérdezte mellé ülhet-e. Elkezdtek beszélgetni és Julia egy kis idő múlva úgy érezte a folytonos bolyongása az utcákon véget ért, megérkezett oda, ahova már oly rég szeretett volna. A pap megbeszélte vele, hogy jöjjön el máskor is, szívesen beszélget vele a lány problémáiról. Julia élt a lehetőséggel, nem sokkal később rendszeresen járni kezdett a templomba és azóta már meg is keresztelkedett.

Ennyi. Nem kell hozzá nagy tehetség. Egy általános iskolás is képes ilyen és ehhez hasonló fogalmazásokat írni.

Jehova Tanúi kiadványai tele vannak ilyen mesés történetekkel. Emlékszem még egyre, ami pár hete jutott eszembe. Ezt még kiskoromban, mikor elkezdtünk gyülekezetbe járni akkor hallottam vagy olvastam? Nem emlékszem pontosan, hogy ez valamelyik kiadványban volt, vagy egy előadáson hallottam, de maga a történet nagyon bennem maradt, olyan csodálatos volt számomra. A történet egy nagyobb összegű bankjegyről szólt, természetesen egy tőlünk meglehetősen távol eső helyen, azt hiszem valahol Amerikában talán. Ott egy gyülekezeti összejövetel után leltek a testvérek az udvaron egy nagyobb összegű bankjegyet. Nem tudták kié. Próbálták kideríteni, de senki nem vallotta magáénak. Ezért fogták és felkötötték egy pálmafa levelére, hogy a gazdája ha arra fele keresi, meglelje. Hetek teltek el, de a pénzt nem vette el senki. Végül úgy döntöttek, beteszik az egyik adományládába. Gyerekként ez a történet teljesen lenyűgözött. A becsületességet láttam benne és összevetve azzal a világgal, amiben éltem, még inkább vágytam arra, hogy egy ilyen világban éljek, ahol ha elhagysz valamit, még ha az egy nagyobb pénzösszeg is, nem kell aggódnod, nem teszi el senki jogtalanul.
Mai fejemmel viszont már teljesen másképp látom ezt a történetet. Ismerem az embereket és tudom, hogy Jehova Tanúi is csak emberek, tudom mi folyik a gyülekezetekben. Úgyhogy ha valóban igaz ez a pénzes történet, akkor megvan rá a logikus magyarázat, hogy miért nem tette el senki a bankót. Nem akarta, hogy a "kedves testvérek" a szájukra vegyék. Hiába az övé volt, tudta, ha elvenné a pénzt, akkor beindulna a pletyka, a sustorgás, hogy biztos nem is az övé. Az illető inkább úgy volt vele, hogy megfizette a tanulópénzét, máskor jobban odafigyel a holmijaira.

Szóval érdemes ezeken a történeteken elgondolkodni, megvizsgálni őket több szempontból. Elsőre egyértelműnek, buzdító jellegűnek tűnnek, de ha kicsit eltűnődik rajtuk az ember...

Erről az egészről amúgy, hogy Jehova Tanúi kiadványai mennyire tele vannak hihetetlen, mesébe illő, vágyakat keltő történetekkel és hogy mennyire szeretik ezeket a meséket és mennyire nem akarnak szembenézni a valósággal, az igazsággal, egy Biblia vers jut eszembe: "És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak." II. Timóteus 4:4

Én személy szerint viszont úgy vagyok vele, hogy az vesse rájuk az első követ, aki nem szereti a meséket, történeteket, pletykákat. Mióta ember él, történetekkel szórakoztatják egymást is és magukat is. Igaz történettel, kitalálttal, fantasztikussal, reményt keltővel, tanulságossal, mulatságossal, elgondolkodtatóval, szaftosabbnál szaftosabbal... ez az egyik legősibb szórakozása az embernek és ez így is fog maradni. Amivel semmi baj sincs, egészen addig, míg az illető/k az ilyen történetekkel nem akar/nak félrevezetni, irányítani, becsapni, hitegetni, hamisan prófétálni, stb., stb., stb.
Ahogy egy japán közmondás tartja: csak a felét hidd el annak, amit hallasz.
Főleg, ha azt messziről jött ember mondja...