Tavaly láttam két alkalommal Jehova Tanúi Manhattan project-ét. Azóta csak most, múlt hétvégén pillantottam meg egy ilyen taligát, pedig bizonyos ok miatt folyton figyelem, vajon mikor látom meg őket.

Igaz ez csupán szerény három alkalom, de mindhárom megegyezett abban, hogy nem volt sehol egyetlen érdeklődő sem a kicsi kocsi körül. Igazából szegény ige hirdetők nem különböztek semmiben a többi buszra várakozótól, olyanok voltak, mint akik épp költözködnek és viszik magukkal a kis motyójukat.
Persze lehet mindhárom esetnél éppen üresjárat volt, mikor én láttam őket. Viszont néhány nappal később pont megjelent a jehovatanui.blog.hu-n ezzel a projekttel kapcsolatban egy bejegyzés, ami szintén azt támasztja alá, hogy ennél a projektnél sűrűn van üres járat.

Kicsit mindig sajnáltam a tanúkat. A házról-házra csengetgetés, a tömegközlekedésen, utcán való leszólítgatások, most ez a "kocsikázás"... A kéregetőket, az utcai árusokat és hasonlókat juttatja eszembe, akiket szintén szoktam sajnálni. Örülök, hogy nekem nem így kell élnem. Persze bennem nincs is mersz ilyenekre. Még ha bajban vagyok is nehezen kérek mástól segítséget, nem még hogy leszólítgassak vadidegeneket az utcán, tömegközlekedési eszközökön... Persze van akit meg pont ez éltet. Hogy leszólít ismeretleneket. Van aki pénzért, van aki azért, mert azt hiszi, hogy ezzel Istennek végez szolgálatot. ("...jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik." János 16:2)

Azért mégiscsak elszomorít, mikor tanúkat látok. Olyan két-három hónapja biciklivel siettem valahova, mikor egyik utcában megpillantottam két nőt. Egy ház falánál húzódtak meg, ahol a járdát az úttól magas, bokorszerű növényzet határolja el. A biciklim adott valamilyen hangot, amiatt vettek észre, de úgy összerezzentek, mintha nem is tudom, börtönszökevények lettek volna. Bár nem láttam náluk folyóiratot és az időjárás, illetve nemi hovatartozásuk miatt (múltkor láttam egy apácát, nála egyértelműen el tudtam dönteni a ruhájából, hogy hívő, Jehova Tanúinál viszont a nőknél ezt első ránézésből nem lehet ilyen könnyen eldönteni) sem tudtam eldönteni vajon tanúk-e, valahogy mégis meg voltam róla győződve, hogy tanúk és házról-házra járnak épp. Két nő (a tanúk kettesével házalnak, plusz a szántóföldi szolgák jelentős része nő nemű), ahogy összerezzentek, az a félelem a szemükben... amúgy csak most gondolkodtam el jobban azon, vajon miért rezzenhettek össze, mikor megneszeltek. Lehet az is, hogy ki nem állják a házalást, hiszen tisztában vannak azzal, hogy sokan hogy reagálnak arra, ha valami házaló keresi fel őket az otthonukban. Lehet már fenyegették is meg őket. Egyik családtagom mesélt többször is olyat, hogy prédikálás közben megfenyegették a vele prédikálót. De mondta is, hogy meg is érti, hiszen a "munkatársai" sokszor túllőnek a célon. Hiába mondják nekik, hogy köszönik nem kérnek a térítésből, ők csak "öldöklik" a kiszemelt világit. Harmadrészt pedig lehet azért is rettentek meg, hogy talán egy tanú, volt tanú, vagy olyan látta meg őket, aki ismeri valahonnan Jehova Tanúit és nem azt látja, hogy buzgón szántják a "megműveletlen területet".

Lelkileg rettenetesen megterhelő a házalás, leszólítgatás, pláne egy olyannak, mint mondjuk én. Jehova Tanúinál viszont kötelező prédikálni a szervezet tanait, mondván csak így tetszel Jehovának, csak így részesülhetsz megmentésben, csak így találkozhatsz elhunyt szeretteiddel egy földi paradicsomban, stb.
Nekem nagyon rosszul esik amit látok, mikor belenézek egy tanú szemébe, aki áll "magányosan" a kis taligája mellett, vagy megtörve rója az utcákat. Néha mosolyognak, de ha jobban megfigyeled látni, hogy nem igazán szívből jövő az a mosoly. Keserű mosoly. Muszáj mosoly. Mosolygok, mert ép ésszel már nem bírom mosoly...

Még régebben amúgy az jutott eszembe, hogy Jehova Tanúi is, mint sok vallásos ember gondolja azt, hogy az istenük miatt üldözik őket. Pedig igazából nem az isteneik miatt, hanem az embereik miatt. Ahogy mondják, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Sok szerencsétlen sorsú tanú puszta jószándékból, illetve attól a gondolattól vezérelve, hogy "isteni tiszteletet cselekszik", öldökli a "világiakat" a szervezet embereinek utasítására. Aztán persze rajtuk csattan az ostor.

Azt hiszem talán nem is olyan hülyeség ez a tili-toli taligás újítás. A tanúknak sem annyira stresszes a kis taliga mellett álldogálni, az óraszám is gyűlik, és a járókelőket sem nyaggatják úton-útfélen a világvégével és az örök élettel.