Nem emlékszem írtam-e már, de elég szétszórt vagyok, a gondolataim folyton csaponganak, nem igazán tudok koncentrálni. Szóval előbbi bejegyzésnél is addig-meddig, kihagytam valamit.

Ugye írtam, hogy minden nézőpont kérdése. Még azt akartam ezzel kapcsolatban, hogy érdemes azt is figyelembe venni, főleg egy Jehova Tanújának, ha "hitehagyott oldalra" téved és netán enged a csábításnak és beleolvas, hogy milyen az adott blog... profilja? Azt hiszem ez a helyes szó. Szóval hogy az ott írtak milyen jellegűek. Tudományosabbak, vagy inkább személyes jellegűek? Minél személyesebb, annál érthetőbb az író különböző hangulatváltozása bejegyzés és bejegyzés között.

Érdemes azon is elgondolkodni, hogy vajon az író milyen lelkiállapotban volt, mikor írt, illetve az olvasó milyen lelkiállapotban van olvasáskor. Sokszor ezek is félreértésekhez vezethetnek, sértettségérzést kelthetnek.
Én is, mikor jobb napom van, engedékenyebb, elnézőbb, békésebb hangnemben írok. Máskor viszont lehet gúnyosnak, támadónak tűnhetek mert talán pont felrántott valaki valamivel írás előtt, sőt lehet pont amiatt ültem le írni, mert valamivel kapcsolatban épp betelt a pohár. Ezért is írtam korábban, hogy én, mint egyszerű földi halandó írogatok itt, minden nemű emberi erényemmel és gyengeségemmel. Nem tudományos blogot vezetek, csak az érzéseim, tapasztalataim írom ki.

Az is fontos még, hogy ezt én így megtehetem. Az Őrtorony Zrt.-vel ellentétben. Ők mégiscsak egy szervezet. Oda kéne figyelniük mit írnak, mire tanítják, buzdítják a híveik, főleg ha állítólag Isten nevében, a Bibliával összhangban teszik mindezt.

Ezeket főleg amiatt írom, mert sokszor úgy látom mindenféle fórumokon, hogy az emberek általában nem figyelnek oda ilyen dolgokra, aztán meg megy egymásnak az észosztás, meg melegebb éghajlatokra küldözgetés, meg felmenők emlegetése, titulálása...
Magamon is sokszor tapasztaltam, hogy ha valahol olvasok akár bejegyzést, akár valamilyen fórumon folyó diskurzust, hirtelen belém nyilall, hogy na most én mindjárt jól megírom a magamét! De általában ennyiben is marad a dolog. Azt hiszem ezt írtam már, hogy nálam az elhatározás és a tett között általában nagyon sok idő, de inkább egy örökkévalóság telik el. Szóval a fellángolás sokszor bennem van, hogy hozzászóljak ehhez-ahhoz, de a végén megtartom mégis magamnak a magvas kis gondolataimat. Amivel sokszor úgy vagyok, hogy kár. Jó kis gondolatok, kár, hogy nem jegyzem le őket, kár, hogy el fognak veszni. Máskor viszont alszok a dologra egyet, vagy akár csak egy kis idő telik el és rájövök, hogy az előbb, vagy előző nap csak az indulataim beszéltek volna belőlem, vagy egyszerűen félreértettem valamit és milyen jó, hogy csendben maradtam. Sokszor van az is, hogy hirtelen eszembe jut valami, ami nagyon frappáns, okos dolognak tűnik, de kicsivel, vagy sokkal később már nem is tűnik olyan nagy durranásnak, vagy akár butaságnak is tűnik idővel.
Na meg sokszor gondolom úgy: ne szóljak bele, mert még belekeveredem...

Illetve most még eszembe jutott, hogy részben talán azért is írtam ezeket le, mert pont volt szó róla, hogy általánosítok. Ami igaz is. Hiszen általánosítás nélkül nem lehet véleményt mondani, kifejezni magunkat.
Amúgy nem vagyok jártas ilyenekben, javítson ki egy szakképzett, ha tévedek, de az általánosítást nem úgy kell érteni, hogy általánosságban jelent valamit? Tehát nem foglal magába mindent, csak úgy általánosságban ezt is, azt is, nem? Viszont magában foglalja, hogy tisztelet a kivételnek, nem? Olyan, mint mikor azt mondom, hogy javarészt, nem? Lehet nem így van, de én így képzeltem eddig ezt a dolgot. Pl.: ott az általános iskola. Nem azért általános, mert általánosságban tanulunk ezt is, azt is, de nem mindent? Ezért van még utána felsőoktatás.
De persze lehet fogalomzavarban szenvedek, vagy ilyesmi.
Amúgy mikor legutóbb mondta nekem valaki, hogy milyen csúnyán általánosítok, akkor állt nekem össze ez a kép, hogy persze, pont úgy, mint ő. Ilyen a kommunikáció. Az emberi agy folyton általánosít, egyszerűsít.
Mikor felhívtam rá az illető figyelmét, hogy ő is pont úgy általánosít, ahogy én, arra nem tudott mit mondani. Támadott valamiért, holott ő se volt különb nálam, sőt. Ez ilyen "Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?" (Máté 7:3) dolog.
Természetesen sajnos én is ilyen vagyok.
Mint minden ember...

Ami azt illeti, elhagytam a szervezetet, nem jó fényben tüntetem fel ezt a vallást, óvatosságra intek másokat Jehova Tanúival szemben, mi más lehetek, ha nem egy hitehagyott? De ez is általánosítás, nem? Hiszen a legtöbb Tanú csak ezt látja a blogomban, illetve másokéban is.
Már ha látja egyáltalán...