HTML

Honnan is tudhatnánk?

Jehova tanúiról, amilyennek megismertem a Szervezetet.

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó kommentek

A cethal gyomrában

2015.10.14. 06:06 Por Cicus

Többször írtam már, hogy szívem szerint nem foglalkoznék Jehova tanúival. Ahogy azt látni is, valóban így van, hisz majd fél éve írtam utoljára, ráadásul korábban sem ontottam napi vagy heti szinten a bejegyzéseket magamból.
Ám, ahogy azt szintén írtam már, Jehova tanúi, mint ordító oroszlán, szerte járnak, keresvén kit elnyeljenek. Ezért ha nem is rendszeresen, de időnként írtam róluk.

Mostani hallgatásom okai megegyeznek a januárban, az Ami az egyiknek öröm... c. bejegyzésemben írtakkal. Némi lustasággal párosítva. Néhány napja viszont eszembe jutott Jób. Én is ilyesmi vagyok. Nem azt mondom, hogy engem Isten vezérel ide, de akármennyire nem szeretek ezzel a témával foglalkozni, valahogy mindig itt kötök ki.
A blog egyébként többször is eszembe jutott és több bejegyzés ötletem is született az elmúlt majd fél év alatt, de végül mindig átadtam magam a halogatásnak, mondván, van már így is jócskán bejegyzés az oldalon, aki akar, annak van mit olvasnia.
A magam részéről egyébként legtöbbször ezek az írásaim jutnak eszembe:
Miért óvakodjunk a hitehagyott oldalaktól?
Szellemi eledel
Öltöny-nyakkendő

Alapjában véve az eddigi bejegyzéseimben elég jól össze van foglalva, milyen is ez a, magát az egyetlen igaz vallásnak tituláló szervezet. Emellett pedig jólesett kicsit más dolgokkal foglalkoznom.
De ahogy említettem, a szervezet tagjai olyanok, mint az Ördög, mindenütt ott vannak és nem hagynak nyugtomat sem nekem, sem szeretteimnek, családtagjaimnak, barátaimnak.

A minap orvosnál voltam egyik barátommal. A váróban rajtunk kívül ott volt egy Jehova Tanúja is. Bár látta, hogy ketten vagyunk és jól elbeszélgetünk egymással, azért csak megszólított minket. Én mondtam neki, hogy ismerem ezt a szervezetet, sőt, a családomban is van Jehova tanúja, de olyan életet él, hogy én, világi létemre sokkal Istennek tetszőbb életet élek, mint a tanú családtagom. Erre a Jehova tanúja elkezdett hebegni-habogni, gyorsan próbálta másra terelni a szót (szokásos eljárás náluk), ám ekkor behívtak a rendelőbe. A barátom viszont kinn maradt. Mikor végeztem, elmesélte, hogy a Jehova tanúja őt is megpróbálta beszervezni, olyanokkal ámítgatta, hogy a földi paradicsomban nem kell majd orvoshoz járnunk és hasonlók.
A barátom (hála Istennek?) még véletlenül sem kíván Jehova tanúja lenni, részben amiatt, amilyennek a családom által megismerte ezt a szervezetet, részben pedig a saját józan eszének köszönhetően.

Ennek ellenére eléggé rosszul érintett a dolog. A Biblia azt írja: "És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal." Lukács 6:31 Jehova tanúi szeretik azt hangoztatni, hogy ők összhangban cselekszenek a Bibliával. Nos, vajon ők mit szólnának hozzá, ha én is nekiállnék az orvosi rendelőben, az utcán, tömegközlekedési eszközön vagy a saját lakásukban az én hitemről prédikálni nekik?
Természetesen nem örülnének. Legalábbis olyan szempontból, hogy nekik már megvan a maguk hite, miért zaklatom őket az én elképzeléseimmel? Másfelől persze örülnének, hiszen nekik óraszámokat kell gyűjteniük, hogy legyen mivel hencegni az évkönyvben...

Egyébként ez a statisztika dolog is eszembe jutott a nyár folyamán. Már írtam róla, hogy mennyire becsapós, mikor valaki a statisztikáival akarja elkápráztatni a másikat. Azóta eszembe jutott az is, hogy vajon én hol szereplek, milyen minőségben, Jehova tanúi statisztikájában? Mert gyerekkoromban a szüleim engem is elhordtak néhány évig a gyülekezetbe, de sosem mutattam különösebb érdeklődést a szervezet iránt, meg sem keresztelkedtem, sőt, az első adandó alkalommal abbahagytam a gyülekezetbe járást. Vajon amíg jártam, engem hova sorolt a szervezet statisztikailag? Az Évkönyvbe kellenek a nagy számok, elvégre milyen buzdító is tud lenni, hogy egyre több Jehova tanúja világszerte. Azt viszont nem tudom, hova kerültem azóta, hogy nem járok közéjük. Ennél aggasztóbb számomra, hogy régebben olvastam volt tanúk oldalain, hogy elvileg ki kellene valami papírt tölteni, ami igazolja, hogy az addig tanú egyén nem kíván többé ennek a szervezetnek a tagja lenni. Én nem töltöttem ki semmilyen papírt, akkor vajon még engem is beleszámolnak a statisztikájukba? Sőt, van olyan családtagom, aki megkeresztelkedett és évtizedekig járt gyülekezetbe, de sosem érezte magát jól ott, ami természetes, hisz nem önszántából járt oda. Mikor aztán végre eldöntötte, hogy többet nem jár gyülekezetbe, megszakít minden kapcsolatot ezzel a szervezettel, szó szerint felszabadult. Öröm volt látni, hogy mekkora tehertől szabadult meg. Nem hiába írja a Biblia: "És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket." János 8:32 Viszont ő sem töltött ki semmilyen papírt, egyszerűen csak nem jár gyülekezetbe és nem tartja a kapcsolatot a tanúkkal már évek óta. Vajon ő statisztikailag mi a szervezetnél? Le merném fogadni, hogy ő is benne van az Évkönyvben, mint tanú...
Mondtam neki, hogy olvastam valami papírról, de ő azt válaszolta, hogy nem bízik már bennük. Igaza van. "Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az." Lukács 16:10 Jehova tanúi szervezetét sajnos még én, aki bizonyos értelemben véve "kívülálló" vagyok is, olyannak ismertem meg, akik nem hogy a kicsin, hanem sokon, nagyon sokon hamisak. Innentől kezdve én sem bízom abban, hogy ha kitöltenénk egy ilyen papírt, azt valóban tiszteletben tartanák.
Persze az ilyen kis trükközésekkel is csak maguk alatt vágják a fát. Hiszen amikor azzal dicsekednek, hogy hogyan nő Jehova tanúi száma világszerte, nekem ez a Biblia vers jut eszembe: "Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt." Máté 7:13-14 Jehova tanúinál igencsak szélesedik az a bizonyos út...

Papírkitöltéssel, statisztikával kapcsolatban többször is eszembe jutott még a 2011-es népszámlálás. A vallás részhez nem akartam semmit írni, de Jehova tanú családtagjaim odaálltak felém és elkezdtek győzködni, hogy írjam be, hogy Jehova tanúja vagyok, mert minél több a tanú az országban, annál több támogatást kap a szervezet az államtól... Akkoriban nagyon nem érdekelt mi van Jehova tanúival, vagy úgy általában a vallásokkal, ennek ellenére bár valami nagyon azt súgta ne tegyem, végül a családtagjaim iránti szeretet miatt beadtam a derekam. Úgy voltam vele, ha nekik ettől jobb, nem bánom, csalhatok a bevallásban. Hát igen, ahogy írtam is, ennyit ér a statisztika. Papírforma szerint Jehova tanúja voltam népszámláláskor, a valóságban viszont már réges-rég nem jártam még gyülekezetbe sem, nem hogy foglalkoztam volna a szervezet tanaival.
Akárhogy is, azóta már sokszor megbántam, hogy akkor nem álltam a sarkamra, de ahogy a Biblia írja, mindennek megvan a maga ideje. Prédikátor 3:1 Akkor és ott azt láttam helyesnek, hogy hazugsággal bár, de támogassam a családom. Azóta pedig azt látom helyesnek, hogy az igazsággal támogassam, nem csak a családom, hanem mindenkit, akinek eljött erre az ideje. Ezért lesznek a jövőben továbbra is bejegyzéseim.
Ha nem is a legrendszeresebben...

18 komment

Címkék: statisztika család kényszerszünet Jehova Tanúi behálózás

A bejegyzés trackback címe:

https://hitem.blog.hu/api/trackback/id/tr287966530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.14. 10:08:55

Én is hasonlóképp érzek mint te. Én már nem foglalkozok a Tanúkkal egyáltalán. Nem érdekel semmi, amihez közük van. Vannak posztolni való ötleteim, de nem veszem a fáradtságot, hogy leírjam. Nem érdekel a téma

2015.10.15. 07:12:41

Jogosak az érzelmek.
Annyit tennék hozzá, hogy a statisztikai adatok alapja a hírnökök létszáma. Ha ad le órajelentést valaki, benne van a statisztikában, ha nem ad le, akkor nincs.

Az adatkezelésekről meg annyi van, hogy keresztelkedés után bekerül az egyén egy anyakönyvezésbe a központban, ahonnan soha, semmilyen módon nem áll módjában utána már kikerülni.
Ebben tárolják a nevét , születése idejét, keresztelkedési dátumát, gyülekezet nevét. Na meg persze ha agyülekezetből kikerül, annak dátumát, és okát (kiközösítés, vagy elkülönülés).

Por Cicus 2015.10.20. 21:24:46

@sefatias: pontosan. Ugyanakkor tudod mi szokott még eszembe jutni?
"A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit."
Persze az, hogy ki/mi a jó és ki/mi a rossz, nézőpont kérdése. Mindenesetre én rossznak tartom ezt a (bűn)szervezetet, úgyhogy képességeimhez mérten megpróbálok majd többet foglalkozni velük a jövőben. Remélem sikerül. :)

Por Cicus 2015.10.20. 21:29:48

@Marci kérdez: ez a statisztika dolog nem csak papírforma szerint van így? Gyakorlatban meg beleírnak akit lehet. Legalábbis én simán kinézem már belőlük. De persze ne legyen igazam! :)

l.gabi 2015.10.21. 05:17:09

@Por Cicus: Mivel tanultam komoly statisztikát, nagyon nehezen állok rá arra, hogy a Tanúk számsorait statisztikának nevezzem (ahogyan a kanál sem minősíthető műszernek...). Most mégis így teszek, különben túl hosszan kellene leírnom, hogyan állnak elő a szervezet számsorai.

A szervezet számaira két módon tudsz pozitív hatással lenni.
Az egyik, ha elmész az összejövetelre. Az összejövetelen megjelentek számát feljegyzik és továbbítják. Ez csak egy számadat, nevek nélkül.
A másik a munkajelentés. Ha valaki mindig ad le munkajelentést, akkor rendszeres hírnök, ha nem mindig, akkor rendszertelen. Ha hosszabb ideig nem ad le, akkor tétlen. Ezek a munkajelentések felvezetésre kerülnek a hírnökkártya nevű papírra és az összesített adatokat továbbítják (hírnökök száma és a lejelentett dolgok összesített számai). Ha nincs hírnökkártyád, akkor nem tudnak belevenni a létszámba.

A trükközésre ott van lehetőség, hogy a gyülekezet a leadott munkajelentések számát továbbítja felfele, amit fent a hírnökök létszámával egyezőnek tekintenek. Mondjuk nem prédikálok 3 hónapig, de a negyedikben leadom a negyedik hónapot és a korábbi hármat, akkor 4 leadott munkajelentésként könyvelődik el. Ezért, ha van egy gyülekezetben 40 rendszeres és 7 rendszertelen hírnök, akkor ezzel elő lehet állítani egy 68-as hírnökcsúcsot.

2015.10.22. 09:16:01

@Por Cicus:
Gabi válaszolt részletesen ennek működéséről, de olyan valóban előfordulhat -például idős személyeknél, akik nem adnak le mindig órajelentést-, hogy felhívják és rávezetik, miszerint "valamennyit biztos beszéltél bárkinek is, akár csak negyed órácskát nem?" (mert ha a köf. jön rákérdez mi van vele). Erre nem szoktak nemmel válaszolni, így az is ad le, akinek eredetileg nem állt szándékában.
Persze olyankor van ez, ha a vént érdekli a téma, és szán rá pár percet. Nomeg, ha a testvér(nő) vállalható. Értem ezt úgy, hogy időközönként azért megjelenik a programokon.

Por Cicus 2015.10.28. 21:46:00

@l.gabi: én olyasmire gondolok, laikusként, mint amit tanú családtagjaim is csináltak: egyikük egy szót nem prédikált, mégis adott le jelentést. Vagy "jobb" esetben egy másik családtagom átadta a fele óraszámát neki. De én azt is el tudom képzelni, hogy mire az adatok megérkeznek oda, ahova kellenek, addigra csodás módon "felduzzadnak", mert hozzáírnak itt-ott néhány óraszámot, csak úgy, a buzdítás kedvéért. Ez most azért is jutott eszembe, mert, ha jól emlékszem, pont a blogomon írta egy magát tanúnak nevező illető, hogy ha az évkönyvben vagy más kiadványban leírt történetek nem is igazak, de azért vannak, hogy buzdítólag hassanak a tanúkra, szóval el lehet nézni ezt a dolgot a szervezetnek. Ergo a cél érdekében bármit szabad. De persze csak "az egyetlen igaz vallásnak"...

Por Cicus 2015.10.28. 21:53:51

@Marci kérdez: igen, nálunk is volt ilyen. Egyik családtagom már rég nem adott le óraszámot, aztán kapott olyan SMS-t az egyik véntől, hogy "ADD LE AZ EHAVI ÓRASZÁMAID MOST!". Elég érdekes volt, így csupa nagybetűvel, a MOST!-ról nem is beszélve és ráadásul még azt se lehet mondani, hogy egy öreg, technikai analfabéta vén küldte volna az SMS-t. Érdekesen tudnak "buzdítani" a kedves testvérek...

l.gabi 2015.10.29. 07:29:22

@Por Cicus: A hírnökkártyára való felvezetéstől kezdve utólag is ellenőrizhetők a számok, ezért onnan kezdve nem módosítják őket.
A felvezetés előtt azonban bármi lehet. Akár az is, hogy a kártyát kezelő testvér a hírnök tudta nélkül ír be óraszámot vagy kissé felkerekíti a leadott számokat. Mivel van annak reális esélye, hogy a hírnök kezébe kerül a saját kártyája, ezért akárkinél nem teszik meg. Ezt a saját élményeim alapján mondom.

Nálam például volt egy rendszertelen időszak. Az egyik körzetfelvigyázói látogatás során a kezembe került a saját kártyám és láttam, hogy amikor nem adtam le munkajelentést, akkor is ott van egy 10-15 közötti szám az órák oszlopában. Megkérdeztem a kártyát kezelőt, hogy mi ez? Ő mondta, hogy nem akart rendszertelennek elkönyvelni. Nekem még jól is esett mennyire rendes és megköszöntem neki. Eszembe sem jutott, hogy ez egy hazugság lenne. Ha valaki olyan lelkületű volt, akkor nem merték módosítani a leadott számait.
Ezek a módosítások azonban úgy történtek, hogy a kampányidőszak számait húzzák fel és szülessen új csúcs az előző évhez képest. Akkor volt egyszer baj, amikor a kártyákat kezelő testvér a kiközösítés szélére került és gondolta megmutatja mit tud. Az utódjának rendesen fájt a feje, mert nem tudott új csúcsokat produkálni, mivel az elődje kihozta a lehető legtöbbet :)

Még az a morbid helyzet is előfordulhat, hogy a gyülekezetnek érdeke egy nagyon alacsony számokat produkáló hónap. Mivel a kimaradt munkajelentéseket a következő hónapban és utána is be lehet gyűjteni, ezért az alacsony számú hónap kedvező egy soron következő "tervszerű" rekordhoz (a leadott jelentés = aktív hírnökök száma elv miatt).
Ha nem érthető, akkor egy példa:
1. Kampányidőszakban csúcsot kell elérni, van 60 ember, akire lehet építeni. A kampányidőszak legyen most az április hónap.
2. Február rövid, ezért csak 40 munkajelentés érkezik. A határidő után jön még 7 darab.
3. Márciusban eleve van 7 darab le nem adott februári, az átsorolódik ide. Érkezik további 40. A kártyakezelő hamarabb zár, így a 47-ből csak 39-et vezet be, a többlet 8.
4. Április 8 jelentéssel indul. érkezik 41 leadás. Ez már 49. A zárás előtt megy a telefonálgatás, hogy adjon le valamit. Sikeresen rábeszél 15 embert. Belőlük kihúzza, hogy márciusban és februárban is prédikáltak. A 15 ember így 3-3 jelentést ad le. Ez összesen 45. Ehhez jön a 49-es alapszám. Így elő is van állítva a 60 fős gyülekezet 94 fős hírnökcsúcsa. Ez arányait tekintve óriási növekedés. Ha ezt sok gyülekezet megcsinálná, talán a 12 milliós hírnökszám is elérhető lenne. Az, hogy a hírnökök száma stagnál, azt is jelzi, hogy ezzel a lehetőséggel csak óvatosan élnek.

Amikor a gyülekezetek továbbítják az adataikat, akkor annyi manipulációs lehetőség van benne, hogy nem teszik publikussá. Gyerekkoromban minden hónapban megjelentek a havi összesített adatok (pl.: 25 ezer hírnök leadott átlagosan 12 órát és ilyenek), de ma már ez máshogy megy. Csak a rekordokat vagy kiemelkedő számokat publikálják. Az éves összefoglalás is megváltozott, de azért az a táblázat is eléggé árulkodó, mert nem a csodálatos növekedésről tájékoztat. Ebből is látszódik, hogy ezekkel a számokkal nem trükköznek.

Inkább az általam leírt helyi varálás a jellemző. Azonban helyben is óvakodnak attól, hogy mesterségesen túl nagy rekordokat gerjesszenek, mert nem tudják majd megdönteni amikor elő lesz írva :)

2015.10.29. 17:09:12

@Por Cicus:
upsz... hatásos tanács. Remélni tudom csak, hogy nem ez a jellemző...

a századik juh 2015.11.07. 18:24:32

@l.gabi: honnan tudod, hogy a 8,2 m nem csak ilyen módon "generált" szám?

Miként a 40 000 magyarországi tanú?

l.gabi 2015.11.07. 20:32:15

@a századik juh: durva becsléssel lehet tudni valamit a valós hírnökszám nagyságrendjéről. Biztosan nincs 9 millió, mert leírták volna és biztosan több 3 milliónál, mert van annyi gyülekezet papíron, hogy a 3 millió meglegyen.

Ha a saját számaikat nézem, akkor 7,8 m hírnökátlagot írnak. Ha ezt a számot elosztom a gyülekezetek számával, akkor 68 hírnök/gyülekezet jön ki belőle. Ez hihetően hangzik (ez átlagos szám, nem más jellegű középérték).

Ha valaki kételkedik és 50 hírnök/gyülekezettel számol, az 5,7 m abból is előáll.

Magyarul nem tudhatom, hogy a szervezet számai mennyire fedik le a valóságot, de a nagyságrend az stimmel.

a századik juh 2015.11.07. 20:38:05

@l.gabi: szerintem csökkenés van. Valamiért elindult a spórolósdi,tuti nem a jelenlegi anyagi helyzetük miatt.

A jelentős, főleg európai-amerikai csökkenésre tippelnék...

l.gabi 2015.11.07. 22:12:54

@a századik juh: A saját számaik szerint is csökkenés van. Én is azt látom magam körül, hogy a spanyol gyülekezetek nőnek, az angol nyelvűek minden képzeletet felülmúlóan csökkennek. Számos példát hallok arról, hogy egy adott helyen korábban 4 gyülekezet működött és reálisan 12 volt tervben, ma pedig 3 kicsi van ugyanazon a helyen.

A spórolósdiról nekem van egy külön véleményem, amiről írogattam már. Szerintem nincs pénzhiány.

a századik juh 2015.11.08. 09:20:27

@l.gabi: Mint olvashattad, én is így gondolom:

" Valamiért elindult a spórolósdi,tuti nem a jelenlegi anyagi helyzetük miatt."

Én úgy tudtam, kihoztak 2%-os növekedést az évkönyvben!

Özönlenek majd az emberek Jehova hegyére a vég idején!

Most akkor vagy nincs itt a vég ideje, vagy ez a szervezet nem Jehova hegye!

Mondjuk 8 000 000 létszámnál már a 2 %-is 160 000 ember, egy debrecennyi ember!

A családtagokat látom keresztelkedni mostanában javarészt, meg egy -két idős személyt.

l.gabi 2015.11.08. 17:50:44

@a századik juh: Nálunk az angol nyelvűek csökkennek, de a spanyolok nagyon növekednek. A spanyoloknál tényleg van növekedés, nem kell trükközniük a számokkal.

Por Cicus 2015.11.09. 12:33:06

@l.gabi: igen, ilyenre gondoltam, csak nem vagyok jártas az efféle "számmisztikában". :) De sejtettem, hogy ha akarnak, tudnak vele játszadozni. (Az meg, hogy ki milyen indíttatásból teszi meg ezeket a módosításokat, ugye megint más kérdés.)

l.gabi 2015.11.09. 15:15:36

@Por Cicus: van olyan, aki hitből teszi, mármint úgy érzi, hogy ezzel a jó ügyet szolgálja.

Ha valaki csak szimplán engedelmesen követi az előírásokat, akkor a "havi hírnökszám = leadott munkajelentések száma a hónapban" képlet miatt akaratlanul is részt vesz ebben az egészben.
A hírnökátlag azonban jól használható adat, mert pár hónapot meg lehet "nyomni", de több évet nem. Fejből nem tudom mekkora az eltérés a hírnökátlag és a csúcsszám között, de ha valaki mindig a hírnökátlaggal számol, szerintem akkor a valóságot jól közelítő adathoz jut.

Ha varázsolgatnának vele, nem lenne csökkenés vagy stagnálás. Nem véletlen, hogy az örömhíradókban a csúcsszámokkal dolgoznak.
süti beállítások módosítása